Bemutatkozás

Köves Katalin

1995-ben végeztem kozmetikusként, majd még ugyan ebben az évben - Magyarországon az elsők között - sajátítottam el a sminktetoválást egy neves német cég tanfolyamán.

Mivel az édesanyám szintén kozmetikus, kicsi gyermekkoromtól fogva abban nőttem fel, hogy jártam vele a szakmai tanfolyamokra, kiállításokra, így kialakult bennem is a szakmám iránti alázat és maximalizmus.

Ebben a szellemben végeztem sorban a különböző cégek tanfolyamait, ahol a sminktetoválás gyakorlatát, a színelméletet és minden olyan újdonságot megtanultam, amelyek - úgy gondolom - elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy igényes és jó munkát végezhessek.

1997-ben és 1999-ben megszületett a két gyermekem, ezt az időszakot is a tanulásnak szenteltem, kozmetikus szakoktatóként diplomáztam a főiskolán, így az utóbbi években már oktatással is foglalkozom.

Az utóbbi 28 évben rengeteg szemöldök-, szem- és szájkontúr sminktetoválás született újjá a kezeim és a munkám által, valamint sajnos nem egyszer javítottam mások által elrontott sminktetoválásokat.

A legnagyobb sikerélmény pedig az, amikor évek múltán is azt jelzik vissza a munkámról, hogy szeretik, elégedettek vele és folyamatosan küldik a rokon.

Ez az első alkalom hogy nálam tetováltat?

  • 1
    Kapcsolatfelvétel

    Telefonos, Webes megkeresés esetén egyeztetünk a kiválasztott szolgáltatással kapcsolatban

    Szolgáltatások
  • 2
    Időpont foglalás

  • 3
    Sminktetoválás a szalonban

Szeretne sminktetoválást ?

Kapcsolatfelvétel